Megbocsátok
De sok bánat szűnne meg és de sok átok,
Ha azt a szót hallanám, hogy
Megbocsátok.
Megállna a síró szemek könnye, patakja,
Ha mindenki tiszta szívből megbocsátana.
Ez a világ nagyon beteg, sírva kiált,
Pedig tudós, nagy emberek gyógyítgatják…
De hiába, nem szűnnek a sóhajtások,
Mert nem hallom ezt a szót, hogy
Megbocsátok.
Nemzetek zúgnak, itt-ott ki is törnek,
Vért adnak inni ezen szomjas földnek.
Mért vannak a szántóföldön szétszórt sírok?
Ott sem hallom ezt a szót, hogy
Megbocsátok.
Nagy emberek bíznak szebb és jobb jövőben,
Szebb gondolat él az emberek szívében.
Most lássuk csak, mit hoztak az új századok?
Most sem hallom ezt a szót, hogy
Megbocsátok.
Vészmadarak röpködnek a levegőben,
Tüzet szórnak zöld mezőre, legelőre…
Íme rommá zúzattak a nagy városok,
Ott sem hallom ezt a szót, hogy
Megbocsátok.
Úgy vágyom e szó után, de mindhiába,
Ellenség lett apa, fiú, anya, s lánya.
Mért megannyi házassági elválások,
ott sem hallom ezt a szót, hogy
Megbocsátok.
Így kesergek, s feljutok a Golgotára,
Rátekintek a középső keresztfára.
Ki rajta függ, azt üzeni tihozzátok,
Jöjjetek mind énhozzám,én
Megbocsátok.
Örömömben átölelem a keresztfát,
Megismerem rajta az Isten Fiát.
Én Jézusom, ezen szóért hálát adok,
Most már én is mindenkinek
Megbocsátok!
Ismeretlen szerző, Szerbia
Vetés és Aratás 2011/1.
