Hóvirág köszöntő

A hóvirág (Galanthus) az amarilliszfélék talán legismertebb növénynemzetsége. 16 fajuk él, melyek a Balkántól a Kaszpi-tóig találhatók meg. Közülük a legkülönlegesebb faj Görögországban él s októberben virágzik. Magyarországon három faj fordul elő, a kertekben ültetett pompás és redőslevelű hóvirág, valamint az őshonos kikeleti hóvirág.

Ez volt a hivatalos rész...

Most pedig jön a gyönyörködés része...

Merthogy ebben a nagy fehérségben, ami persze nagyon szép, Én már bizony vágyom a virágok után. Tudom, hogy lehet kapni mindenféle tenyésztett virágot az árusoknál...Én arra vágyom, hogy a természet lágy ölén végre beinduljon az élet és előbújjanak ezek a csodás kis hóvirágok. Annyira egyszerű és szép.

A hóvirágokat előcsalogatandó, ma az ő tiszteletükre szánom a bejegyzésem.
Lesz itt vers, hímzés, minta, szépséges csendélet és festmény is...
...Nálam ma minden a hóvirágról szól !

Napsütéses, hóvirág csalogató napot kívánok!

Gazdag Erzsi: A hóvirág éneke

 Kinyílott a hóvirág,

Vidámabb lett a világ …

Itt a tavasz, megy a tél,

Kis magban a csíra kél.

Szikrázik a napsugár,

Nyakát nyújtja a gúnár,

Táncot jár a víz fodra,

Tavaszi szél forgatja.

Itt a tavasz, gyerekek,

Kacagnak a verebek.

Dömötör Ilona: Hóvirág

 

Már újra van virág.
Gyöngécske, hófehér.
Parányi, reszkető,
de elmegy már a tél.

Deres kövek közül
kibújt az új remény,
piciny hajnalharang
gyötrelmek éjjelén.
Fagyos hetek után
jött, mint a gyógyulás.
Azt mondja: lesz öröm,
lehet megújulás.

Lélek, ne csüggedezz!
Hallgass el, rút panasz!
Él még a szeretet.
Van Isten. Lesz tavasz.

Osvát Erzsébet: Hóvirág bimbója

Egy kis bimbó

kibújt bátran,

széjjelnézett

a világban.

Kék ég várta,

napsugár

és zsibogó

sok madár:

rigók,

varjak,

verebek,

hancúrozó

gyerekek …

Szellő szirmát

cirógatta

és szólt:

- Nyílj ki,

nőj meg nagyra!

Testvér!

Valamit szeretnék mondani Neked. Ne hidd, hogy csúnya a világ, s az emberek
rosszak. A világ szép, s az emberek jók. A rosszaság nem egyéb, mint valami
furcsa betegség, mely ragályos és időnként visszatér. Akár a pestis vagy a
nátha. S olyankor elcsúfítja a világot maga körül.
A világot? A Te világodat. De ne feledd el, hogy a Te világodon kívül van
még egy másik világ és ez az igazi világ. Gyökered, vagyis jellemed,
adottságaid, érzéseid és az a sok láthatatlan holmi, amit magadban hurcolsz
egy életen át, ebből az igazi világból ered, és ahhoz a mesterséges másik
világhoz, melyet magadnak csináltál, csak annyi köze van, mint a hóvirágnak
az avarhoz, melyen átüti fejét midőn a földből előbúvik.
Ha felületesen megnézed, azt hiheted, hogy ez a penészszagú halott szőnyeg
tartja a hóvirágot a hátán. Pedig nem így van. Előfordul, hogy erdőtűz
támad, s az avar tüzet fog és elég. Elég a hóvirág is vele, az igaz. De jövő
tavasszal előbúvik megint. Miért? Mert gyökere mélyebben volt, mint a halott
avar, a földben volt, az igazi földben.
Így van ez veled is, testvér. Gyökered nem ebből a világból való, amit magad
köré ácsoltál, és ha tűz támad s rád dőlnek a kontár tákolmány romjai: Éned
az ösztön gyökérszálainak nyomán visszamenekül az igazi világba, akár a
hóvirág. Mert nincsen különbség, közted, s a hóvirágok között abban a
világban.

Wass Albert

 

Bornemissza Endre: Hóvirág-köszöntő

Köszöntelek, hóvirág,

telet űző kisvirág.

Hópadkára könyökölsz,

hófehérben tündökölsz.

Figyeled, kék-e az ég,

s szól-e már a nyitnikék?

Érzed azt, hogy nyitni kell,

föld mélyéről jött a jel:

készülődik valami:

a tavasz szívdobogását

föld szagából, szél szavából,

a levegő illatából

érezni és hallani.

Kányádi Sándor: Hóvilág, hóvirág

Hóvilág,

holdvilág –

alszik még a

hóvirág.

Félöles,

méteres

paplan alatt

aluszik:

számoljuk ki,

hányat kell még

alunnia

tavaszig.

 

Benedek Elek: Dal a hóvirágról

Kedves virágom vagy te, hóvirág,
Gyermekkorom legszebb virága vagy.
Édes öröm szívemnek nézni rád:
Virulsz, bár dajkád a hó és a fagy.

Mikor a földet hó borítja még,
Nevetve bújsz ki: Ihol, itt vagyok!
A nap alant jár, szomorú az ég,
De a te arcod örömtől ragyog.

Nem pompázol tarka színekbe te,
Egy a te színed: Egyszerű fehér.
Ám a tavasz első lehelete,
Legelső csókja téged ér.

Te vagy a kikeletnek hírnöke,
A természetnek első mosolya:
Veled mozdul a föld kemény röge
S szólal meg a víg pásztorfurulya.

A furulyaszó... mintha hallanám...
Pedig de rég volt, Istenem, de rég!
Ott vagyok megint a pásztortanyán,
S terelgetem báránykák seregét.

Volt kis botocskám, cifrán faragott,
Kicsi tarisznyám, benne lágy cipó,
S ha egy-egy bárány el-elmaradott,
Hajrá! Szaladtam, mint a kis csikó.

Legjobb barátom János bácsi volt,
A vén juhász, - derék egy cimbora! -
Pipára tüzet kovából csiholt...
Oh, múlt időknek kedves pásztora!

Öreg legény volt, szépen furulyált,
A hóvirág kedves virága volt.
Ment, mendegélt s mindegyre meg-megállt:
,,Né, mennyi gyócsé!" s lassan lehajolt.

Óh, hóvirágos szépséges napok!
Te vén juhász! Te bájos hóvirág!
Ti hóvirágos pörge kalapok!
Jaj, milyen szép volt akkor a világ!