2012. október 31., szerda

....nem haltam meg...



" Én vagyok a szelíd őszi eső.
Ne állj zokogva síromnál;
Nem vagyok ott.
Nem alszom.
De ott vagyok az ezer szélben, mi fú.
Én vagyok a gyémánt csillogás a havon.
Én vagyok a napfény az érett gabonán.
Én vagyok a szelíd őszi eső
 Amikor felébreszt a reggeli zsivaj,
Ott vagyok minden hangban veled,
A csendesen köröző madár szavában, de én
vagyok a csillag is, mely rád süt az éjszakában.
Ne állj hát zokogva síromnál;
Nem vagyok ott.
Nem haltam meg. "

Ismeretlen

4 megjegyzés:

Palkó írta...

Köszönöm...

BORI írta...

Nagyon szép....

Éva Erdős írta...

Nehéz megállni szomorkodás, sírás nélkül.
Köszönöm!

Katalin írta...

Amikor először olvastam ezt a verset, egy waldorf oldalon, a szívemig hatolt, és nem tudtam abbahagyni a sírást...aztán mikor ötödik helyen láttam, már "megszoktam"...
vannak versek, amik egyszer ütnek nagyot, de örökre emlékezni fogunk rá
mint ez is
(de ez nem egyszer):

http://www.poet.hu/vers/42750

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...