Csudaszép dolgokat szeretnék megmutatni Nektek és egy fantasztikus ügyeskezű hölgyet, aki ezeket a művészi darabokat készíti:
Czefernekné Tenk Bernadett 1994 júniusában találkozott először lószőrből készült ékszerekkel a Veszprém megyei Népművészeti Egyesület által szervezett tanfolyamon. Szerelem volt első látásra! Tíz év gyakorlás és rengeteg munka után 2004. augusztus 19-én megkapta a Népművészet Ifjú Mestere díjat.
Régi, hagyományos formákat igyekszik felhasználni, de azt a saját elképzelései, fantáziája alapján elkészítve. Csodálatos képességét nem tartja meg magának, hanem igyekszik azt az utókornak ill. minden érdeklődőnek továbbadni. Megtalálhatjátok őt vásárokon, tanfolyamokon, mesterségbemutatókon.
Munkáival szerepelt kiállításokon szinte az egész országban, de nagy sikere volt
külföldön Finnországban és Svájcban is, ahol tanfolyamot tartott és bemutatta a magyarországi lószőrékszer-készítés technikáját.
Egy két érdekesség a lószőrékszerekről és készítésükről:
A legkorábbi lószőrből készült ékszer a XII-XIII. század fordulójáról maradt fenn: egy lett női homlokpánt. Akkoriban a pásztorfiúk készítették legeltetés közben kedveseik számára ezeket az ékszereket. Aztán az I. világháború alatt a katonák is próbálkoztak a lószőrékszer készítés mesterségével, és – mint ahogy azt múzeumi emlékeink is mutatják – sajátos stílust alakítottak ki. A XVII. századból ismert munkákra a barokk pompa jellemző, ezeket német kereskedők szállították Angliába. 1685 után a francia földről elmenekült protestánsok Németalföldön terjesztették a lószőrékszereket.
A lószőrékszer divat második nagy hulláma a XIX. századra tehető: főleg névvel vagy udvarló szavak befonásával készített gyűrűkkel házaltak a készítő asszonyok Oroszországban, Norvégiában, Dániában, Angliában és Észak-Németországban. Majd a XX. század elejétől főleg a horvátok, szerbek, valamint a románok, olaszok és szlovénok viseltek lószőrből készült női fejdíszeket, nyakékeket, fülbevalókat, a férfiak pedig óraláncot.
Magyarországon 1861-es felirattal maradt fenn a legrégebbi lószőrből készült tűtartó. Ebben az időben Rózsa Sándor is készített lószőrgyűrűket Kufstein várában, amiket aztán eladott.
Talán a leghíresebb lószőrékszer készítő mester Bodrogi Sándor volt, aki felélesztette ezt az ősi pásztorművészetet „Csipkerózsika-álmából”. Nevét azonban hiába keressük lexikonokban, keveset tudunk róla és azt is csak egy kézzel írott füzetből, Németh György népművész révén, aki a Lószőrékszerkészítő Céh alapítója és a dunakiliti Országos Lószőrékszerkészítő Táborok szervezője.
Ékszerkészítéshez a csődör vagy a herélt ló farka a megfelelő, a kanca farokszőrét inkább töltelékanyagként lehet felhasználni, mert törékenyebb. Ékszerkészítésre felhasználható a szamár farkszőre is, Afrikában az elefántéból is készítenek gyűrűt, karperecet!
A lószőrt a fonás elkezdése előtt lúgos vízben kell kiáztatni, ami segíti a szőr rugalmasságát, hajlékonyságát visszaállítani. Mindenféle szennyeződéstől meg kell tisztítani a szálakat! Nem használhatunk erős szereket, mert a szőr töredezni, szakadni fog és fényét veszti. Mosás után felfüggesztve szárítjuk, hogy a szálak kiegyenesedjenek.
A ló attól, hogy egy tincset kölcsönzünk a farcinkájából, nem lesz kevesebb, nem lesz sánta és nem fáj neki!
A fonáshoz különböző alakú kaptafákra van szükség. A kaptafát mindig kemény fából kell faragni, mert különben kiszálkásodik. Díszítésként használhatunk fa- és üveggyöngyöt, szarut és más természetes anyagokat (pl: magvak) stb.
A lószőrből készült ékszereket bátran felveheti az is, aki fémérzékeny! Az ékszerek nem tartalmaznak fémet, a karkötők és nyakláncok kapcsait el lehet készíteni tisztán lószőrből.
Detti többi munkájáról – még több ékszerről képet, a készítés technikájáról, ill. információkat arról, hogy hol és mikor találkozhattok Vele, az alábbi honlapon találtok:
A képek Detti fotói és az ő engedélyével lettek bemutatva!
1 megjegyzés:
Gyönyörűek!
Köszönöm, hogy megmutattad!
Megjegyzés küldése