Virágom, virágom, rubintos virágom...

Petőfi Sándor: A virágok

Ki a mezőre ballagok,
Hol a fű között virág terem,
Virágok, szép virágaim,
Be kedvesek vagytok nekem!
Ha látom, mintha lyányt látnék,
Szívem reszket, keblem dagad.-
Síromra, hogyha meghalok,
Ültessetek virágokat.

Leülök a virág mellé.
És elbeszélgetek vele,
Szerelmet is vallok neki,
S megkérdem: engem szeret-e?
Nem szól, de úgy hiszem, hogy ért.
Hogy érti jól szavaimat.-
Síromra, hogyha meghalok,
Ültessetek virágokat.

S ki tudja: az illat vajon
Nem a virág beszéde-e?
Csakhogy nem értjük, nem hat át,
Testünkön lelkünk fülibe:
Szagolja csak s nem hallja meg
A test e szellemhangokat.-
Síromra, hogyha meghalok,
Ültessetek virágokat.

Igen, az illat a virág
Beszéde, annak dala ez,
S ha lényem durvább része a
Sírban rólam lefejledez:
Nem szagolom többé, hanem
Hallom majd e szép dalokat.-
Síromra, hogyha meghalok,
Ültessetek virágokat.

Virágillat, virág dala,
Te lész majd ott bölcsődalom,
Melynek lágy zengedelminél
Tavaszonként elaluszom,
S következendő tavaszig
Lelkem szép álmakkal mulat.-
Síromra, hogyha meghalok,
Ültessetek virágokat.

Diego Valeri: Virágzás

Lásd, elfáradt a nap, és, lásd, az ég is
beborult. De nevet a völgyi rét, a
fű ragyog, és a sárga margaréta
tündöklik, és szerelmi táncra kapnak
a fényesszárnyú lepkék.
Virágzol, ember földje, akkor is még,
mikor egünk reménye már kihamvadt.

(Ford.: Rába Györg)

Heine: Mint egy virág, olyan vagy

Mint egy virág, olyan vagy,
oly tiszta, szép, szelíd.
Elnézlek, és szívemhez
a bánat közelít.

Kezem véd könyörögve,
meghallgat tán az ég:
ilyen maradj örökre,
ily kedves, tiszta, szép.

/Ford.: Képes Géza/