Őszirózsa

Halász István: Őszirózsa

Őszirózsa az ősz hírhozója.
Élénk szint visz a gyengülő Napba.
Fejét kénytelen-kelletlen ingatja,
mivel azt az őszi szél ringatja.

Egy percig sincsen a széltől nyugta!
Szépségét mégis töretlen nyújtja!
Szerényen húzódik meg a sarokban
több, már elnyílt virág szomszédságában.

Szabados István: Kinyílt az őszirózsa

Sötét ég az öreg hárs felett,
felhők szárnyán üzen a tél.
Esőcsepp csillog a fák alatt,
homok szemet sodor a szél.

Bánatosan susog az erdő,
nincs kedve mesélni már.
Sokat látott a lomb alatt,
száz titkot hagyott rá a nyár.

Távolba egy nyáj legelészik,
szomorú a táj, kihalt a róna.
Öröm járja mégis a szívemet,
kinyílt a kertben az őszirózsa.

Szuhanics Albert: Szeretem az őszirózsát

Szeretem az őszirózsák,
késő virágzását.
Csodálom a hamvas szirmok,
színes ragyogását.

Már a határ deres nagyon,
drága őszirózsa.
Megcsillan szép virágodon,
talán végső szóra.

Te hozod a hírt a nyárról,
lesz még virágnyílás.
Velünk maradsz vigaszt adni,
ne legyen könny, sírás.

Szeretteink sírhalmára,
viszünk mi ki téged.
Köszönjük, hogy nem hervadsz még,
talán a mi szeretetünk éltet.

Angyali szép szirmaidat
ragyogtasd az őszi napsütésben.
Hogy ha jönnek szürke ködök,
maradjon meg reményünk a fényben.

Szeretem az őszirózsát,
ő az évnek utolsó csodája.
Szirmaival reményt ébreszt,
simogatván sápadt napunk áldja.

Szilágyi Domokos: Őszirózsák

Tegnap még szégyenlős növendéklányként
szemérmesen mosolyogtak az alig-hamvas
szilvák, barackok, riadt-kicsi almák,
hajladozó búzatáblák alig sejtették
szőkeségük élet-adó hatalmát,
a napok tüzes-arany csöndjébe
bele-belecsattant egy zápor,
a mezőn lesunyt füllel ázott a jószág,
és látod, kedves:
ma, a kert egyik zugában,
orgonabokrok szoknyája alatt
fölfedeztem néhány lapuló őszirózsát.
Remegtek, mikor tetten értem őket,
hogy szirmaikon cipelik már az őszt,
hisz jóformán még nyár se volt – hát mit akarnak,
de csak hallgattak makacsul,
és benne volt e hallgatásban,
hogy maholnap a faleveleken
dérré kegyetlenedik a harmat,
hogy a sarkon hancúrozó kölykök kezében
labda helyett ott-szomorkodik a szamárfüles irka,
az utcák megtelnek lebarnult emberekkel,
s a siető, álmos arcokat
piros-vidámra csipkedi a reggel;
a sétatéren fiók-festő-gigászok
lesik el a fáktól a pazar színkeverést,
s szerelmes kamaszok verses vallomásra ihletődnek;
lomhán csurognak a méz sugarak
s érett-gyümölcs-illata lesz az anyaföldnek,
és szemed parazsában
föllobban újra a szerelem, a gyöngédség, a jóság.
Szerettem volna neked adni a virágokat.
De aztán csak ez a vers maradt.
Mert mire hozzád érnek:
elhervadnak a remegő őszirózsák.

saját fotók