2012. május 1., kedd

Kertecském


Ahogy korábban ígértem megmutatom a kiskertünket. Valóban nem túl nagy (kivéve, amikor kapálni és gazolni kell) :))

Most még túl sokat nem mutat, hiszen nemrég kerültek ki a magocskák. A régi kutat nem használjuk, egy másik kútból locsolunk. E köré a kút öré majd virágok kerülnek.

Hátul középen láthatjátok Áronkám csiga fűszerkertjét, amely szintén még kezdetleges állapotban van, mivel szintén nemrég született. De ősszel teleültetjük csudafinom fűszerekkel. Egyelőre kakukkfű, lestyán, fodormenta és körömvirág került bele. Na és persze, mint egy korona, a tetejére egy levendula tövecske! Áronkámat is már megfertőztem a levendulaszeretettel... :)




A karalábé palánták remekül érzik magukat.


És íme a magasított ágyás: lemértem kb. 30 cm magas.
Bízom benne, hogy sikerül jobban felvenni a segítségével a harcot a meztelen csigák ellen! Mángold, petrezselyem, sárgarépa, rukkola, fejes saláta, metélőhagyma, lilahagyma és vöröshagyma került eddig bele.

Tudom, hogy még sokat nem látni, de majd nyáron folyamatosan készítek fotókat. Magam is kíváncsi vagyok, hogy hogyan fognak fejlődni a kiültetett növénykék.

A következő bejegyzésben megmutatom a fűszerkertem: csodás a tárkony! :)

Szép napot!




8 megjegyzés:

Katalin írta...

azt szeretem, az ilyen volt - ilyen lett sorozatok:)))

jó lehet szöszmötölni kis földben

Tündéri Lonka írta...

milyen klassz az a magasított ágyás... én is kertes házra vágyok.

Györgyi írta...

Csudajó a csiga. Tetszik.

erdoseva55 írta...

de jó nézelődni Nálatok! Én is szívesen kertészkedem, persze a férjem segítségével. Azért jut most kevesebb időm blogolni, kézimunkázni:) De nem bánom, szeretem a kedves kertünket!
Az a magaságy Nálatok csuda klassz!
Jó kertészkedést! Szép hetet!:)

éva írta...

Látom Te is szeretsz a kertben kapirgálni:) nagyon ügyessen rendeztél el mindent

Timi írta...

Nagyon tetszik a kerted, a csigakert pedig különösen :o)!!!
Volt egy nagyon jó norvég blog, ahol a hölgy mindig lefotózta kertjét, csak sajna mostanában megszünt...de majd küldök át képeket róla, jó? Ő is magasított kertet csinált...:o)

MrsYarnart írta...

nagyon tetszenek a szabálytalan ágyásaid!

Fróni írta...

Köszi Lányok!
Tegnap végre előbújtak a zöldbabok és a dughagymák is...amint lesz vmi mutatni való, fotózom! :)

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...