2011. július 11., hétfő

Egy csésze teát? - III.rész

A tea kultúrtörténete

A tea Kína déli tartományaiban, a Kínai-tengertől Tibetig húzódó sávban őshonos. A teacserje külső megjelenésében a rózsabokorhoz hasonlít. Virága a csipkerózsára emlékeztet.


A levelei miatt kezdték a cserjét termeszteni. Belőlük készült az illatos főzet, a tea. A tea zamatát, finom illatát annak a végtelen gondosságnak és türelemnek köszönhette, amellyel a rendkívül kényes cserjéket felnevelték, az összegyűjtött leveleket szárogatták, sodorták, csomagolták. A teát magról ültették. Az ősszel összegyűjtött érett magvakat finom homokkal és földdel keverve porcelánedényekbe öntötték. Az edényeket óvták a nedvességtől, nehogy idő előtt csírázni kezdjenek.
Tavasszal a magvak melegágyba kerültek, vagy rizsmályvával keverve rögtön a gondosan előkészített talajba vetették. A kikelt kis palántákat állandóan gyomlálták, öntözték, óvták a széltől is. Később rendszeresen nyesték őket, hogy lombosabbak legyenek. Téli viharok idejére szalmával födték be, forró nyári napokon pedig a rizsfőzés után megmaradt vízzel öntözték.


A negyedik évben kezdték meg a levelek szedését. Évente három-négy alkalommal szüreteltek. Az első kora tavasszal, márciusban kezdődött, a levelek minőségétől függően. Rendkívül fontos volt, hogy a leveleket kellő időben szedjék, egyetlen elmulasztott nap elég volt ahhoz, hogy minőségük romoljon. Amint észrevették, hogy a levélkék vége könnyedén felkunkorodik, késedelem nélkül mozgósították a szüretelőket. A még alig kifejlett, apró, gyenge leveleket gyűjtötték össze vesszőkosarakba. A második szedés május végén vagy június elején, a harmadik pedig augusztus elején történt. Néha még ősszel is szüreteltek, de ez már csak öreg, rossz ízű leveleket adott. A leveleket méretük szerint nagyjából szétválogatták, és állandóan forgatva szárították nádból készült gyékényen, vagy vesszőkosarakban. Ezt a műveletet is nagy szakértelemmel kellett végezniük, mert meghatározta a tealevelek későbbi minőségét.

A kész leveleknek magas követelményeknek kellett megfelelni. Mint, ahogy Li-Yün kínai költő megénekelte a 8. században:

A tealevél legyen ráncos, mint a tatár lovas csizmája, fodros mint a jól megtermett bivaly szügye, fénylő, mint zsenge fuvalattól felborzolt tó, illatos, mint a hegyek közt felszálló pára, zamatos és lágy, mint az esőtől frissen áztatott föld.

A kínaiak a teáról azt tartották, hogy ápolja és meghosszabbítja az életet, ezért eleinte orvosság gyanánt itták. A kínai bölcsek szerint aki a teát issza, annak szellemi képességei tiszták és frissek lesznek. A tea megszabadít a testességtől és elűzi az álmosságot.
A tea valamikor az uralkodók itala volt. Mint a legtöbb szokás, a teázás is idővel meghonosodott, s egyre nagyobb szerepet játszott a magánházaknál is. Kialakultak a tea elkészítésének és felszolgálásának szabályai. A teázás, mely eredetileg a szerzetesek fárasztó elmélkedésének segítője volt, létjogosultságot kapott a kolostor falain kívül is. A teaházak a társas érintkezés színterei voltak, ahol már nem a szertartás dominált. A tea mellett üldögélve kedélyesen társalogtak, filozofálgattak, olykor még sakkoztak is. A tea gyors és széleskörű elterjedésének volt egy egyszerű, prózai oka is. Kína több tartományában nagyon rossz az ivóvíz, ezért forrázva, teával tették élvezhetővé.
A teagazdaságok szaporodásával a tea ára is mérséklődött, így a teázás általánossá válhatott a szegényebb néprétegek körében is. Később a teát nem főzték, hanem forrázták. A szárított leveleket kőmalmokban porrá őrőlték. amikor pedig Európába is eljutott a tea, Kínában már nem a porteát használták, hanem a megszárított leveleket forrázták le. Ezt a készítési módot vették át az európaiak.

Tang kínai költő:

"az első csésze az ajkamat és a torkomat nedvesíti meg. A második elűzi magányosságomat, a harmadik áthatol a hiábavaló (meddő) belsőmön. A negyedik csésze könnyű verejtékezést indít, az élet minden rossza eltűnik a pórusaimon keresztül. Az ötödik csészénél megtisztulok, a hatodik csészénél a hallhatatlanság birodalmába képzelem magam. A hetedik csésze - nem tudok tovább írni csak hűvös fuvallatott érzek, mely beleakad a ruhám ujjába..."

A japán császár udvarában ünnepi alkalmakkor teát szolgáltak fel már a 8. században. Termeszteni azonban csak a 12. században kezdték el. A hagyomány szerint az első cserjét Eiasai pap, a zen-buddhizmus első japán szektájának megalapítója hozta Kínából. Eiasai a kínaiakat állította például: "Kína nagy országában sok teát isznak, aminek következtében nincsenek szívbetegségek, és a nép hosszú életű. A mi országunk tele van bágyadt sovány emberekkel. S ennek egyszerűen az az oka, hogy nem isznak teát."

Sen no Rikyu, minden idők legnagyobb teamestere (chain) értelmezése szerint a teaszertartás az ún. wabi és sabi esztétikai elven alapul. A "wabi" kifejezés a reménytelenség és az egyedüllét, az elveszettség érzését jelenti, mely a "tea útján" belső nyugalom megtalálásában oldódik fel. A szépség, az egyszerű és természetes dolgokban rejlik, és a tárgyak kiválasztásával, azok sajátos és nem mindennapi felhasználásával jut kifejezésre. A "sabi" kifejezés jelentése: magányos, csendes, patináns. Mindezek megvalósulnak a szertartás folyamán, mely korok szerint kisebb változásokon ment át, de lényege változatlan maradt.
A teát nem illett egyszerre felhajtani. Három lassú kortyot írt elő a szertartás. A tea élvezete a mindennapi életből való kikapcsolódás, békés elmélyülés és könnyed társalgás esztétikai élményével párosult. A teaszertartás kialakulása idején Japánban feudális harcok dúltak. Nem csoda tehát, hogy a szenvedésekbe belefáradt emberek békesség utáni vágya teljesült a szertartások folyamán.

A 19. század második felében a teapiacon vetélytárs jelent meg, az indiai tea, a "thea assamica". Nevét Assam vidékéről kapta, ahol őshonos.
A felfedezett indiai tea abban különbözött a kínaitól, hogy a levelek nagyobbak voltak, s jóval több koffeint tartalmaztak. Az indiai tea hála jó tulajdonságainak és a helyi klímának, beváltotta a hozzá fűzött reményeket. Az egyenletes hőmérséklet, a sok csapadék következtében gyakrabban szüretelték, mint a kínai rokonát. A levelek minősége állandó volt, minden szüret alkalmával ugyanolyan. Ez hallatlan előnyt jelentett a kínai teával szemben, amelynél minden szüret alkalmával gyengébb minőségű teát nyertek. Az indiai tea pikánsabb ízű volt, főzete a magasabb koffeintartalom miatt erősebb.
Ez megpecsételte a kínai tea sorsát.
Az indiai tea minősége évről évre javult. Anglia megrendelései a kínai teapiacon kezdtek elmaradozni. Néhány jellemző indiai teafajta: assam, assam peco, cahgar, darjeeling, brokenleaf...

A teát Európában megelőzte a híre.
Ebben az időben az európaiakat elsősorban a kínai selyem érdekelte. Még semmi jel nem mutatott arra, hogy száz év múlva folyami dzsunkák teával és porcelánnal megrakodva haladnak a tenger felé, hogy rakományukat átadják Konton kikötőjében az óceánjáró vitorlásoknak.

Portugál, holland és francia hajók már a 16. században felkeresték Kína kikötőit, de a tea nem szerepelt a kivitt árucikkek között. Először a Holland Kelet-Indiai Társaság 1664-ben még a holland társaságtól vásárolt 2 font teát, hogy királyát megajándékozza vele, de a következő évben már egyenesen Kínából szerezték be a teát.
A tea kereskedelmi árucikké válásában jelentős szerepe volt annak is, hogy a kínai kormány korlátozta a selyem kivihető mennyiségét, a teáét viszont nem. A tea kis súlyú, de nagy értékű áru volt, s a külföldiek annyit rakhattak hajójukra, amennyit az elbírt.
Az első időben a teával sokszor nem tudtak mit kezdeni, nem ismerték az elkészítésének helyes módját. Előfordult, hogy a leveleket kenyérrel ették, a forrázatot pedig kiöntötték. Máshol a teát hordókba töltötték, s úgy mérték ki, mint a bort vagy a sört.
Londonban 1658-ban napvilágot látott egy hirdetést a tea kávéházi árusításáról. Ebben leírták azt is, hogyan kell a teát elkészíteni, mégpedig "régi kínai módon", a leveleket csészékben leforrázni.
A konzervatív Anglia meglepetésszerű gyorsasággal tért át a kávéfogyasztásról a teára. Amikor a tea megjelent, Londonban már több mint kétezer kávéház működött, és a 18. századra szinte mindegyik átalakult teaházzá.

Ma is világhírű teakeverékük az Earl Grey tea eredetéhez legenda fűződik. Receptjét a hagyomány szerint Grey gróf az akkori miniszterelnök kapta 1830-as években egy kínai mandarintól.
A teázás szokása gyorsan beépült az angol mindennapi életbe. Az erős teát kedvelték, ízesítették cukorral, rummal, vajjal, tejjel, borssal és egyéb fűszerekkel.
A tea folyamatosan és egyre nagyobb mennyiségben érkezett Londonba. Anglia már a 19. században a világ legnagyobb teaívó országa volt. London a tea világkereskedelmi központjává vált. Az európai államok egyre inkább itt szerezték be azokat az árucikkeket, amelyekre Kínából szükségük volt. Az angolok ismertették meg a teát Amerikával 1704-ben. A kereskedelem fellendítésére amerikai tartományaikban a behozatali vámokat megszüntették. Egyedül a teát nem részesítették ilyen kedvezményben, hogy azt kizárólag tőlük vásárolják. A magas teavámok elleni tiltakozásul 1773. december 16-án, amikor Bostonba megérkezett a teaszállítmány, szürkületkor indiánnak öltözött helyi lakosok megtámadták a hajót. Az egész rakományt, mintegy 342 láda teát, a tengerbe dobták. Ez a "bostoni teadélutánnak" nevezett esemény indította el a függetlenségi háborút, mely az Amerikai Egyesült Államok megalakulásával végződött.

Elsőként orvosok ismertették a teát esszékben, orvosi szaklapokban, vagy önálló könyvekben. Megállapították, hogy az élet meghosszabbítására, az egészség megóvására nincs jobb, mint e fű.
A Mongol kán 1638-ban is küldött teát a cárnak. A követek alig akarták hazavinni a szerintük jelentéktelen ajándékot, de tévedtek, mert a teának Moszkvában nagy sikere volt. A tea hamarosan megjelent a moszkvai üzletekben is.

A teázás szokása Oroszországban gyorsan elterjedt, a 18. század folyamán beépült az orosz életmódba. Oroszország a világ második legnagyobb teafogyasztó országává vált, e téren csak Anglia előzte meg. Európai területén a tealeveleket forrázták.
Sokáig azt gondolták, hogy a fekete és a zöld tea más-más fajtájú cserjéről származik. Köztük a különbség valójában csak az, hogy a zöld teának szánt leveleket nem szárítják ki erősen, de mindkettő a kaméliák családjába tartozó "thea chinensis" leveleiből készül. A sárga tea színe is a szárítás időtartamától függ. Átmenetet képez a zöld tea között.

Sen-nung kínai császár kertjében időszámításunk előtt 2700 körül történt egyszer, hogy amikor a császár ivóvizét forralták hirtelen feltámadt a szél, s az üstbe egy közeli bokorról levelek hullottak. A "víz" kellemes illatú volt, a császár megkóstolta, s az italt ízletesnek találta. A hagyomány a tea felfedezőjének mégsem a kínai császárt, hanem Bodhidharma buddhista papot tartja. A több változatban is ránk maradt legenda szerint Bodhidharma, kínai nevén Ta-mo, 1. sz. 500 körül Indiából Kínába érkezett, hogy ott vallását terjessze a nép között. A szakállas, mord arcú, szúrós tekintetű önmegtartóztató pap jámborságra való törekvésből éjjel-nappal imádkozott és elvont gondolkodásba merült. Mikor már négy éve volt ébren, egy napon kimerültnek érezte magát: hogy soha többé ne tudjon elaludni levágta mindkét szemhéját (más változat szerint a szemöldökét, illetve a szempilláit tépte ki) és a földre vetette őket. Az ég "megjutalmazta" a buddhista pap cselekedetét, s a ledobott szemhéjakból pompás teacserje sarjadt. Bodhidharma megevett néhány levelet, és egy szempillantás alatt tűz és erő öntötte el, és folytathassa szent meditációját. Felfedezésével megismertette tanítványait is. Halála előtt pedig meghagyta nekik, hogy teát igyanak, mert az a mértékletesség, a szellemi frissesség és a vallási cselekedetek biztosítéka. A buddhizmus tanai szerint csak az elmélkedés, az önmagunkba mélyedés, a szigorú szellemi fegyelem küzdheti le az Én-t, vezet el a belső ürességhez. Ebben az állapotban következik be a szellemet a szellemmel összekötő kapcsolat., s jön létre a megvilágosodás élménye. E cél eléréséhez nyújtott a tea segítséget., mert frissítő hatásával serkentette a hosszú meditációkat. Nem véletlen tehát, hogy az ún. zen-buddhista kolostorokban kedvelték a teát., és a teázást szertartássá emelték. A szerzetesek Bodhidharma képe előtt gyülekeztek, s ott egyetlen csészéből sorjában teát ittak ünnepélyes odaadással.


folyt.köv.!

1 megjegyzés:

Erdős Éva írta...

Nagyszerű bejegyzés! Úgy élveztem minden mondatát!
Köszönöm, hogy ennyi ismeretet nyújtottál! Jól esett!

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...